Jogszabály figyelő

JOGSZABÁLY FIGYELŐ

 

Az elmúlt időszakban, mind hazánkban, mind az Európai Unióban felgyorsult a jogszabály alkotás. A jogszabály alkalmazóknak a napi munkájukon belül nehézkessé vált a napi (sokszor naponta többszöri) a megjelenő közlönyök átnézése és a tevékenységre vonatkozó jogszabályok kigyűjtése.

Ezen a gondon kívánunk segíteni azzal, hogy költségkímélő módon a megbízónk érintettségének megfelelően a megjelent jogszabályokról napi tájékoztatást adunk. Kívánságra a megrendelt jogszabályt –hiteles formában- elektronikusan megküldjük megrendelőinknek.

A napi szemlébe a Magyar Közlönyt, a Határozatok Tárát valamint az uniós jogszabályok és a többi nyilvános uniós dokumentum, a Hivatalos Lap hiteles elektronikus kiadását vonjuk be. Ezzel is megszabadítjuk megrendelőinket a napi jogszabály keresésétől.

Külön megrendelés alapján egy-egy témakör vonatkozásában jogszabályi összefoglalót is összeállítunk. Erre jellemző példa egy élelmiszer termékhez kapcsolódó jogszabályok megkeresése és a megrendelőnk rendelkezésre bocsátása. Pl  Zsírosa félkemény sajt előállítására, jelölésére és forgalmazására vonatkozó jogszabályok:

1.A TANÁCS 2081/92/EGK RENDELETE (1992. július 14.) a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek földrajzi jelzéseinek és eredet megjelöléseinek oltalmáról

2.AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1169/2011/EU RENDELETE (2011. október 25.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról, az 1924/2006/EK és az 1925/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról és a 87/250/EGK bizottsági irányelv, a 90/496/EGK tanácsi irányelv, az 1999/10/EK bizottsági irányelv, a 2000/13/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, a 2002/67/EK és a 2008/5/EK bizottsági irányelv és a 608/2004/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről.

3AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 178/2002/EK RENDELETE (2002. január 28.) az élelmiszerjog általános elveiről és követelményeiről, az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság létrehozásáról és az élelmiszer-biztonságra vonatkozó eljárások megállapításáról.

4.2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről.

5.1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;

6.A Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/51-1 számú előírása a tejtermékekről

magyar közlöny magyarország hivatalos lapja a magyar közlönyben ...